Vállalkozásunk elődje 1999-ben kezdte meg a biológiailag bontható szerves hulladékok csoportjába tartozó kertészeti, és mezőgazdasági hulladékok, komposztálással történő újrahasznosítását.
A COMPOSTAL KFT különösen fontosnak tartja a környezeti értékek megismertetését, valamint azok védelmét. A szelektíven gyűjtött és szakszerűen feldolgozott hulladékokra egyértelműen igaz az a mondás, mely szerint a "HULLADÉK ARANYAT ÉR ". A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény értelmében a hulladéklerakókra kerülő biológiailag lebomló szerves anyag mennyiségét az 1995.-ben képződött mennyiséghez képest 2009. július 1.-ig 50, 2016. július 1.-ig pedig 35 százalékra szükséges csökkenteni.
A biológiailag lebomló szerves hulladékok elkülönített gyűjtése és szakszerű kezelése azonban nemcsak jogi, hanem szakmai és gazdasági szempontból is fontos, hiszen a hulladékok ezen típusa az egyéb hulladékokhoz viszonyítva jóval egyszerűbben és kevesebb ráfordítással értékes anyaggá (komposzttá) alakítható.
A komposztálás túlnyomórészt aerob biokémiai folyamatok összessége, amely során mikroorganizmusok enzimrendszerei a szerves anyagokat lebontják. A komposztálásban résztvevő baktériumok és gombák az életműködésükhöz és szaporodásukhoz szükséges energiát a szerves anyagok lebontása útján nyerik, így a komposztálás folyamatának megfelelő végbemeneteléhez az optimális körülmények biztosítása elengedhetetlen követelmény, amelyet az alkalmazott technológia szakszerű kiválasztásával érhetünk el.

A Compostal Biohulladék Hasznosító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. fő profilja a biológiailag bontható szerves hulladékok komposztálással történő újrahasznosítása, a komposztáláshoz szükséges gépek, berendezések fejlesztése, forgalmazása, valamint komposztáló telepek tervezése.
A biohulladékok magas színvonalú kezelésére a Kft. 2004.-ben a Pest megyei Tárnokon egy 9800 tonna kapacitású kistérségi komposztáló telepet létesített, ahol mind a hazai, mind az Európai Uniós előírásoknak megfelelő zárt, direkt levegőztetett rendszerű technológia alkalmazásával biztosítják a komposztálási folyamat szakszerű véghezvitelét, s ennek eredményeképpen a kiváló minőségű komposzt előállítását.
A telep referenciatelepként üzemel, ahol az általuk kifejlesztett levegőztető- és irányítási rendszer, valamint egy speciális, szabadalomra bejegyzett szemipermeábilis takaróanyag segítségével érik el a komposztáláshoz szükséges legoptimálisabb feltételeket. A takart, levegőztetett technológia révén az érési folyamatok gyorsítása, a szag emisszió csökkentése, valamint a higiénizációs feltétele maximálisan biztosított.
A Kft. által gyártott és forgalmazott berendezések és eszközök hatékonyan alkalmazhatók valamennyi komposztálótelepen, akár új telep kialakításáról, akár a már meglévő rendszerek átalakításáról vagy bővítéséről legyen szó.
A COMPOSTAL rendszerek a 2000 óta végzett folyamatos kutatás és fejlesztés eredményeként a gyakorlatban is bizonyították a kiváló alkalmazhatóságot.
Ezt igazolja, hogy a Tárnokon működtetett levegőztető- és irányítástechnikát immáron huszonnégy településen sikeresen üzemeltetik, továbbá a cég saját fejlesztésű rostagépei, ponyvacsévélői és műszerei szintén több hazai komposztálótelepen megtalálhatók.

A biohulladékok szakszerű feldolgozását szolgáló - számítógépes vezérléssel és adatrögzítéssel ellátott - irányított takart-levegőztetett rendszerek széleskörű alkalmazást tesznek lehetővé, így egyaránt használhatóak zöldhulladékok, állati eredetű és egyéb mezőgazdasági hulladékok vagy akár a szennyvíziszap kezelésére.
A COMPOSTAL rendszereket alkalmazó telepek számára cégünk a rendszer üzem behelyezése után is komplett szolgáltatásokkal áll rendelkezésre, melynek keretén belül mind a szervízelést, mind a folyamatos alkatrész-ellátást biztosítjuk.
Letölthető dokumentumok
Akreditált laboratóriumi vizsgálatok
Jogszabályok, engedélyezési eljárások:
Hulladékkezelés-engedélyezési eljárás
Komposzt Forgalombahozatali és felhasználási engedélyezése 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet, 36_2006_modositas_10_2010


